Infra kamera valós védelem akár teljes sötétségben is

A biztonsági kamerák elterjedésével mindinkább igény mutatkozott arra felhasználás tekintetében, hogy ne csak részleges – bizonyos keretek között megvalósuló – védelmet nyújtson a rendszer, hanem teljes körű megoldást adjon. Ma már az infra kamera rendszereknek köszönhetően ez nem csak igény, hanem lehetőség bármilyen ingatlan esetén a megfigyelőrendszereken belül.

Az infra kamera eszköznek köszönhetően nem csak nappal és segédfény megvilágítás mellett van lehetőségünk biztonsági megfigyelésre, hanem akár éjjel is, vagy olyan környezetben, ahol kevés természetes fény található a helyszínén. Hiszen az infra megvilágításnak köszönhetően a természetben megtalálható szabad szemmel láthatatlan fényt felhasználva a biztonsági kamera objektíve képes videojelet továbbítani a rögzítő és a megjelenítő felé, miáltal bár nem színesben, de szinte tökéletes szürke árnyalatokkal fekete-fehérben láthatjuk már mi is a rendszer előtt zajló eseményeket.

Az infra kamera működése

Ahhoz, hogy a szürkületben, gyenge megvilágításban, sötétben, vagy rossz látási körélmények között is jó lássunk, elengedhetetlené vált a felszerelt kamera által nyújtott kép feljavítása. Ez annyit takar, hogy a megfigyelésnél a képi elemeket elég világosan, kontrasztosan, részletgazdagon kell látnunk ahhoz, hogy az esetleges mozgást, vagy képváltozást az objektív tudja érzékelni és követni. Ez az igény elsősorban a hadiiparban mutatkozott meg, ezért a mérnökök kifejlesztették az infra kamera eszközöket, mellyel mindez már megoldhatóvá vált. Az infra segédfény a természetben megtalálható, ám szabad szemmel nem látható környezeti fényeket, visszaverődéseket használja fel ahhoz, hogy a rendszernek biztosítsa a képet.

Infra kamera típusok

Bár a köztudatban nem annyira elterjedt és a megkérdezettek nagy többsége csak egyféle infra kamera rendszert ismer, érdemes tudni, hogy magán az elnevezésen belül is több típus létezik. Amikor kevés megvilágítást tudunk biztosítani a rendszernek és éjszaka is szükséges a megfigyelés (kültéren, raktárakban, sötétebb helyiségekben) a kamerákat speciális infra megvilágítással lehet kiegészíteni. Ez az infra kamera nappal színes képet biztosít a felhasználó számára, sötétben, vagy éjjel pedig fekete-fehér megfigyelést tesz lehetővé.

A másik infra kamera a hagyományos vagyonvédelemben kevésbé ismert hő kamera. Ezek az eszközök bár felismerhető arcot nem képesek továbbítani a rendszernek, de a testhő által kibocsájtott energiákat tökéletesen érzékelik. Így nem fordulhat elő, hogy sötétben bármely tereptárgy mögött megbújva észrevétlen maradjon a hő kamera előtt az illetéktelen behatoló.

Adatvédelmi áttekintés
AlarmDirect.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.